Háromgyerekes mindennapok
2008 augusztus 26. | Szerző: Magdal
Első és legfontosabb: egy gyerek mindig bőg.
De ha nem bőg, akkor rajtam lóg.
Ha nem lóg rajtam akkor nyafog.
Ha egyik sem akkor hazudok, vagy szépítek 😉 vagy délutáni alvásidő van, és Nándi jól van lakva.
A délutáni alvásidőben van egy kis időm magamra, és a háztartásra. Ez azt jelenti, hogy ilyenkor mosok, pakolok, és ha mindenki alszik, akkor ledőlök egy kicsit szunyókába. Ma ideöltem, hogy írogassak egy kicsit. A mosógép, már száz éve lejárt, de az utóbbi időben, amúgy is gyakran felejtem benne a ruhákat, szóval jól keresnek az öblítő-gyárak 😉
Nándi születése után a második este már itthon aludtunk. Hazajöttünk , mert saját wc és fürdőszoba csábítása oly’ erős volt. A tejem beindult, Nándink jó nagy és ügyesen szopizó babuska volt. Persze ezzel a lépéssel kiakasztottam a nagyimat, és még egy két idősebb rokonyt, de sebaj. Egy hetesen visszavittem a sarokvér-tesztre, és azóta is minden rendben van velünk.
A nagyok imádják a kistesót. Juju Nándikának hívja, Peti állandóan puszilgatja és persze mindig megy a simogatás, abajgatás. :-))))))) Volt már Nándi feje, kutyás, pörköltszaftos, homokos, csokis, joghurtos… Hiába, ki vállalja, hogy harmadiknak születik egy családba, az vállalja ezt is 😀
Ori itthon volt szabin két hétig. Az első napokban fullservice volt: szüleim hoztak nekünk ebédet. Utána magunkhoz ragadtuk a háztartást, és közösen főztünk. Hol én, hol Ori és Peti a kertben, bográcsban, de a sarki kínaiak is ;-))
Bevezettünk egy két szigorítást a nagyoknál: tv megvonásban, hogy flottabbul menjen a nap, és nagyon pengének éreztük magunkat.
Aztán Nándi betöltötte a két hetet és elkezdett ordítani. Először a melegre fogtuk –akkor amúgy is megbuggyan minden gyerek-, aztán bevallottam, hogy ettem főtt kukoricát. De hamar rájöttünk, hogy mindegy mit eszek a baba pocakja fáj. Kapott cseppeket, de az sem segített hosszútávon, most a hagyományos édeskömény teával próbálkozunk. Halkan súgom, úgy látszik ez segít.
Meg kell mondjam, nagyon nagy szívás, harmadik gyereknél a pocakfájás. Ezzel persze nem azt akartam mondani, hogy bárhanyadiknál fáklyásmenet. De pl. múltkor a játszón elment egy anyuka a közelemből, mert idegesítette a karomban vigasztalhatatlanul ordító csecsemő. A kora esti órákban ugyanis Nándink ordibál, hol hosszan, hol rövidebben. Éjjel viszont alszik. Este együtt teszem le már a nagyokkal, és valamikor hajnalban jelentkezik először, hogy szopizna.
Szopitéma. Szintén most tapasztaltam meg a mellgyulladás „örömeit”. Eddig ez is kimaradt az életemből. Múlt héten valamelyik hajnalban arra ébredtem, hogy fáj a jobb mellem, de iszonyúan. Délelőtt már mozogni sem bírtam. Felhívtam a barátnőmet, akiről tudtam, hogy sajnos többszörös tapasztalattal bír, és az ő tanácsainak köszönhetően hamar túl lettem rajta, valamint szerintem az is segített, hogy bekentem a mellemen a csomót teafa olajjal, ami gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító. Napi két algopiryn ugyanis igencsak kevéske egy mellgyuszi elviseléséhez. Szóval mondtam az uramnak, hogy ha megint előjönne, inkább üssön agyon, mert én ezt a fájdalmat az ellenségemnek sem kívánom…
Miről is írjak még?
A nagyok elég jól veszik az akadályokat. Peti persze még vadabb, még szemtelenebb, Juju érzékenyebb, de egyelőre nem látok nagyon nagy változást. Juju szinte szobatiszta. Délután már pelus nélkül aszik, és reggel is tisztán veszem le róla. Visszaesést abban látok, hogy kizárólag kulacsból akar inni, de hát legyen.
Nagyfiúnk múlt héten megtanult két keréken bringázni, azóta mindenhova bicóval megyünk. Jövő héttől ovi, ismét kezdődnek a hétköznapok.
Orival mi holt fáradtak vagyunk estére, és rendszerint a gyerkőkkel megyek aludni. Viszont most vagyok a legjobb formámban a szülések után. Megérte az óvatos eszegetés. Majdnem súlyomnál vagyok, és ugye még a hat hét sem telt el. A visszerem szinte teljesen eltűnt, de persze majd meglátom, mi lesz, ha Nándi már nem szopizik.
És muszáj eldicsekednem, tegnap 25 évesnek néztek :-)))) Persze tudom ez túlzás volt, de mivel holnap már 33 leszek, nagyon jól esett :-))))
Letelt a délután, majd elalszom, úgyhogy iszom még egy kávét, hogy bírjam a második műszakot, mire Ori hazaér.
Biztos vagyok benne, hogy mire megmelegszik a finom tejeskávém, de legkésőbb, mire a számhoz emelem a bögrét, már három álmos szemű méregszák követeli rajtam a jussát…:-)))))))
Az utolsó napok
2008 augusztus 26. | Szerző: Magdal
Honnan tudja az ember lánya, hogy már mindenórás?
1,) Boldog boldogtalan a szüléséről mesél neki.
2,) Boldog boldogtalan megkérdezi, hogy mikor szül már/egyben van e még/ miért is van még egyben…
3,) De a kedvencem: „hát nem akar ez a kicsifiú kibújni még??? Jajjjj, hát tudja ő, hogy odabenn a legjobb”…
Nem ecsetelem. Azt azért bevallom, hogy most nem vesztem össze a családommal, mint legutóbb, és nem úgy vettem fel a telefont, hogy „nem szülök”…
A nagyok a nagyszülőknél nyaraltak, és emiatt nyugisabb volt az utolsó időszakom. Igaz emiatt egyre gyakrabban volt lelkiismeret furdalásom, pláne, hogy Peti már kérdezte, hogy meddig lesznek még a Nagyiékkal, Maminál. Meg ugye a terhes nőknek semmi sem jó, utáltam, hogy nincsenek itthon, ha meg itthon voltak, nem értem el őket, valamint idegesített, hogy nem fogadnak szót, nem esznek, stb…
Így jött el a 40. hét és a kiírás napja is. Minden hajnalban felébredtem, jó kis jóslóim voltak, de sehol semmi konkrét. Ha jött egy hidegfront majd meggurnyultam, a lábamon alig álltam. Amint túlhordós lettem eltökéltem, hogy én ugyan nem várom meg az indítást, szülni fogok és kész. Bevetettem a bábakoktélt, mint Jujuval is. Olyan rosszul lettem tőle, hogy ihaj. Másnap mentem a szülésznőmhöz, aki megvizsgált, hogy hátha azért „történt valami”, de semmi. /Ekkor már hetek óta nyitott méhszájjal rohangáltam/
Mondott viszont egy olyan hírt, ami fejbekólintott: a dokim az intenzíven fekszik, mert a hétvégén kizáródott a sérve. Kicsit bepánikoltam. Ő persze megnyugtatott, hogy ne izguljak, minden rendben lesz. Szülünk majd az ügyeleten, és vigyázni fog rám.
Hazajöttem és igyekeztem hasznosan tölteni az időmet, és végre szülni… :-)))))
Persze megint elment két nap, újra mehettem be a kórházba, vizsgálatra. Szerda volt, nagyon meleg, és persze várnom kellett, az UH labornál. Mire kijöttem már nagyon nyűgös voltam és tele volt a hócipőm, mert persze semmi olyat nem tudtak nekem mondani, amivel fényt mutattak volna az alagút végén.
Felhívtam az uramat, hogy semmi infó, a barátnőmet. Majd beletolattam a hátsó szélvédővel egy ágcsonkba. Néztem hátra a reccsenés után és a szemem láttára zuhant be a hátsó szélvédő egy része a csomagtérbe, a másik része meg a „bűnös” fa alá.
Felhívtam az uramat, és mondtam neki, hogy „édesem, most törtem ki a hátsó ablakát a fiatnak”. Férjem válasza: „jól van cicám… Majd megcsináltatjuk, most úgyis van időd”
Én felhívtam az anyámat, hogy nem megyek ebédelni, majd a szervízt, hogy azonnal kell egy hátsó színezett ablak.
Persze megpróbáltak kibújni a feladat alól, és az olaszokat hibáztatni… majd talán jövő hetet emlegettek, meg ki tudja mikori szállítást.
Én közöltem, hogy nem jó, mert én mindjárt szülök, és nem érek rá. Visszahívást ígértek.
Hazajöttem és ekkorra tudatosult bennem, hogy szokás szerint én mérem a csapást a családi autóra, ki tudja mekkora kárt okoztam, kivonom a gyerekeim szájából a falatot a bénaságom miatt…
Eddigre a fél világ felhívott, hogy megnyugtasson, mindenki tört már be ágcsonkkal hátsóablakot. Hurrá.
A szervízből is telefonáltak, hogy ha kifizetem az előleget még aznap, másnap reggelre lesz is üveg, és meg is csinálják a kocsit.
Azonnal elrongyoltam, és az aggódó kereskedők, szervízesek, és biztosítósok körében fizettem mint a kisangyal. Kiderült, hogy ha csak üvegkár van, akkor nincs önrész, a casco fizeti a 90 %-ot, úgyhogy némileg megnyugodtam az anyagiak miatt is. Megbeszéltem, hogy másnap reggel 8-ra viszem is az autót.
Nándink ezalatt nyugiban elvolt a pocakomban, mondtam is mindenkinek, hogy senki és semmi ki nem robbantja belőlem…
Csütörtök hajnalban megint fájásokra ébredtem, már a másodiknál tudtam, hogy nem jóslók, de izgultam, nehogy rosszul gondoljam.
Leköltöztem az alsó szintre és néztem az órát, mászkáltam.
Orit ébresztettem, és mondtam, hogy azt hiszem, ma szülünk, de nem tudom, viszont így az autót nem merem elvinni a szervízbe.
Nem szaporítom a szót. Ori elvitte a kocsit, majd elment dolgozni én otthon maradtam. Kitakarítottam a kecót, kimostam az összes szennyest. Felhívtam a szülésznőmet, aki megörült, hogy végre magamtól fájok. 13 órára berendelt. Pakkostul.
Már ott is maradtunk és legkisebbikünk július 31-én, este 18,32-kor bújt elő. Jókora vihar volt akkortájt.
Szüléstörténettel nem akarok szórakoztatni senkit. Lényeg a lényeg: Nándorunk magától elindult, és gátvédelemmel meg is született.
Háromgyerekes anyuka lettem. Háromhuligános. Három anyaszomorítós :-))))))) és még sorolhatnám :-)))))
Pótlás :-)
2008 július 18. | Szerző: Magdal
Nnnna, egyszer csak ideérek. Most néztem, hogy majd egy hónapja ígértem. Akkor olyan közelinek látszott…
Arra gondoltam, hogy téma szerint próbálom összeszedni legalább vonalakban a velünk történteket…
Suli:
Befejeztem a második félévet. Mondhatom fogcsikorgatva. Annyira nem voltam ott lelkileg, hogy az hihetetlen. Ráadásul úgy, hogy még érdekeltek is a tantárgyak. Ami kifejezetten egy új látásmódot, mutatott meg nekem az a pszichológia volt. Ha nagyon elvetemült szeretnék lenni, azt kell, hogy mondjam, hogy mindenkinek kellene egy kicsi gyermeklélektant „tanulnia”. Nekem nagyon tanulságos volt, utólag magyarázatot találni egy csomó mindenre, amit a gyerekeken tapasztaltam.
Baromi nehéz két kicsi mellett normálisan tanulni. Az első vizsgámra, alig tudtam készülni. A másodikon behalt az agyam, és a tanár –nálam pár évvel idősebb pasi- úgy húzta ki belőlem a tételt. Állati ciki volt. Aztán belerázódtam, és már könnyebben vettem az akadályokat. A vizsgák előtti estéken Ori csinált mindent… Azt már most tudjuk, hogy a következő év nagyon, nagyon húzós lesz. Megszületik a legkisebb is, és nekem diplomáznom kell. Nem akarok halasztani, mert semmi értelme. Mi vagyunk az utolsó évfolyam aki így végez, megváltozik az egész oktatási rendszer. Szóval enyhe rettegés és pánik a jövővel kapcsolatban. Mindamellett nagyon örülök, hogy belekezdtem ebbe a képzésbe. Bár mindenki csóválja a fejét, hogy tanítani szeretnék, engem egyre jobban érdekel, és izgat. Nagyon szeretném, ha összejönnének a terveim!
Gyerekek
Most a már megszületett „nagyjaimról” beszélek. A sok téli betegeskedés után jött a jó idő és nagyjából az egészségünk is helyreállt. Nagyjából. Petivel végül az allergológián kötöttünk ki: Nyárfavirágzáskor egész nap tüsszögött, különösen a felkelések után. A vizsgálat nem tudott semmit kimutatni, egyik próba sem lett pozitív. Végül a pulmonológus és a fülészünk egybehangzó véleménye alapján megbeszéltük, hogy orrsprayt kap, és megnézzük, hogy mi lesz egy háromhetes kúra alatt. Abbahagyta a tüsszögést… Tehát kezdeti allergia. Tavaly a parlagfű szezonban is nagyon tüsszögött, kíváncsi vagyok most mi lesz. Jujedli továbbra is a balesetes gyerekünk. Ha jól számolom négyszer voltam vele visszarakatni a könyökét. Utoljára egy családi esküvőn tépte úgy ki magát az apja kezéből, hogy kijött a könyöke. Szerencsére volt a rokonok között orvos, így nemcsak az ügyeletet spóroltuk meg, de „elvileg” vissza tudom tenni már én is az izületet. Remélem nem lesz alkalmam kipróbálni.
Imádják egymást, Juju beszél, sokkal érthetőbben, mint Peti ennyi idősen, és énekelni is nagyjából egyszerre kezdtek. Nagyon muzikálisak. Még Juju is úgy énekel, hogy követhető a dallam. Esténként az ima után kívánságműsor van, hogy mit kell énekelnem. A jelenlegi slágerek a tavaszi szél vizet áraszt, a mókuska, és az este jó, este jó.
Már nagyon jókat játszanak együtt, bár állandóan veszekszenek. Egyik sem enged, állandóan nekünk kell igazságot tenni. Iszonyú sok energiájuk van, rendesen le kell fárasztani őket, délelőtt és délután is. Peti így sem alszik minden délután. Estére szétesnek, és kellünk hozzájuk ketten, mert százfelé szaladnak, és mindenben ellentmondanak. Pár napja egy nagyon nehéz nap után, egyik sem akart sem fogat mosni, sem pisilni, sem lefeküdni. Ezzel szemben Juju már ordított a fáradtságtól, Peti meg azért kiabált, hogy nem akarja az ordítást. Orival automatikusan kaptuk el őket, és próbáltuk lenyomni, aztán már csak nevettünk kínunkban. Ekkor hangzott el az uram szájából az a mondat, ami azóta szállóigévé vált. Ránézett a kölykökre, majd rám, és ezt mondta: „Édesem, és ezek a legjobb spermáim…”. Hát mondanom sem kell, hogy annyira nevettünk, hogy a gyerekek is kiestek a hisztijükből. És ilyenkor jön a következő gondolat. Most már bármikor kibújhat a harmadik zsarnok belőlem… :-)))))))) Ujjjééééé
Pocakosság
Azt már megírtam, hogy harmadik csemeténk is fiú lesz. Legalábbis eddig annak tűnik :-)))) Nándor lesz a neve. Mit is írhatnék. Alapvetően problémamentesnek mondható volt a várandósságom, de akkor is ez a legnehezebb. Már Jujut várva jelentkezett a családi „átok” a visszeresség. Akkor épp csak meglátszott, és inkább a várandósság végén. Most félidőben egyszer csak egyik napról a másikra a jobb lábamon ujjnyi vastagon kijött egy ér. Nagyon randa. Szülésznőm tanácsára elrongyoltam bőrgyógyászatra, ahol azonnal felírtak nekem harisnyát. Mivel a térdhajlatom felett kezdődik az ér, combfixet. Bejelentkeztem angiológiára is, ahová 1,5 hónapnyi várakozás után be is jutottam. Amikor az időpontkéréskor utaltam arra, hogy lehet, hogy sürgős a gondom, nem hatott meg senkit. Szerencsére ne fáj semmi, csak nagyon csúnya lábam. A szexi combfixemet csak spanyolcsizmának hívom. Most hogy meleg van gondolom senkinek nem kell ecsetelni, hogy mennyire kényelmes viselet. Arról nem is beszélve, milyen jól mutatok rövidnadrágban. Az angiológián megnyugtattak, hogy majd a szoptatás után tudják megmondani, hogy mi lesz a sorsom, de valószínű, hogy műtét. Én azért reménykedem, hogy visszamegy, ha Nándi megszületik. A visszerek miatt borzasztóan vigyáztam a súlyomra. Nem nassolok, és a megkívánásaimat is igyekszem irányítani, főleg, ha szénhidrátról van szó. Bár be kell, hogy valljam, most nincs is olyan, mint a két naggyal volt: Petivel állandóan az édességeket kívántam, Jujuval meg a szalonnát, kolbászt, húsokat. Most volt egy erős paprika időszakom, állandóan hegyes erőst ettem, most meg gyümölcslevest „kell” főznöm hetente többször. Ja és tökfőzeléket :-))))))
Nándorunk erősen hidegfront-érzékeny. Most a végén már akkurátusan meg tud szadizni egy olyan vihar előtt, és alatt, mint például a tegnap esti. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy most hogy lesz. Nem tervezünk több babát, és szeretnék végre spontán, nem indítva szülni. A nagyok ráhúztak, és el sem indultak maguktól… Úgyhogy Nándikám! Rajtad a világ szeme!
Felnőtt élet
Orival az utóbbi időben gyakran tudunk kettesben lenni. A suli miatt is voltak a gyerekek a Maminál, meg most a legkisebb születése előtt is nyaralnak mindkét nagyszülőknél. Mi ilyenkor hasznosan töltjük az időt.:-)))))) Voltunk többször moziban, étteremben, sőt motorozni is. Annyira könnyű ilyenkor az életünk, hogy azt el sem lehet mondani. Eszméletlen mennyiségű munkát tudunk elvégezni, csöndben és nyugiban, majd nyugodtan tudunk enni és pihenni utána. Most hogy bennem már erőteljesen dolgozik a fészekrakó ösztön, egy csomó újítást csináltunk. Motorra pattanva bevásároltunk festékeket, és a konyhaablakot, és spalettát újrafestette Ori. Van a gangon egy fa szennyestartó-pad –olyan békebeli- azt is lekente. Vettünk kerti bútorokat, azt lelakkoztuk. Vérszemet kaptam, és lekentem a bejárati ajtót, valamint a konyhai székeket is. Most hogy anyuéknál vannak a gyerekek, megint festést tervezünk a hétvégére, a gangra vettünk kamrapolcot, és azt is lefestjük, leselejtezzük azt a régi kis asztalszerűséget, ami eddig ott volt. Ja és előtte reggel kimotorozunk a piacra mákosrétest és dinnyét venni. Este pedig Ori bográcsban főzi a vacsoránkat. Jó így kettesben, épp. mire jönnek a kölykeink már hiányoznak is :-))))
Hazaértek Kedvencszomszédasszonyomék is. A gyerekeink úgy játszottak együtt, mintha múlt héten váltunk volna el. Juju ugyan nem emlékezhetett rájuk, de pillanatok alatt integrálódott ő is a csapatba. Együtt aztán tényleg nagyon félelmetesek tudnak lenni!!! :-))))
„hirtelenjében” ennyi rólunk :-))))))
Azóta
2008 április 22. | Szerző: Magdal
Kicsit szeretném a negatívumokat egyensúlyozni. Történik velünk épp elég jó is, de abban gondolom egyet ért mindenki, hogy ha az ember gyereke beteg, az mindent taccsra tesz. /szó szerint… úgy látszik nem tudok szabadulni a témától;)/
Minden jel szerint végre itt a tavasz. Minikertünkben újrafüvesítettük a tavaly kikopott részeket. Ori kicserélte nekem a virágos kert szélén az ágyásszegélyt. Tavaly tettem le egy műanyag szegélyt, hogy elválasszam a gyepet a virágoktól. A leírás szerint csináltam, de mégsem sikerült. Egyrészt többször lenyírtam a fűnyíróval, másrészt kislányunk előszeretettel tördelte /ugrált rajta/. Most anyagi áldozatot hoztunk és keményfából megcsináltuk. Kinéztem akciósan is, de ugye mire odaértünk, már egy méternyi sem volt :))))
Megint volt konzultációs hetem /pontosabban négy napom/, ezalatt a gyerkőcök a Maminál voltak letámasztva. Ori úgy készült, mint ha második nászútra mentünk volna. Minden nap voltunk valahol kettesben. Étteremben vacsoráztunk, párás szemmel méregetve egymást, moziban voltunk /a Bakancslistát ajánlom mindenkinek!!!!!!!/ kicsit élveztük a kettesben-létet. Persze a gyerekek nagyon hiányoztak. Egyik nap több mint két órát voltam egy szál magamban a lakásban. Annyira hihetetlen volt. Biztos viccesen hangzik, de a hirtelen felszabadultság mellett szorongtam is…;) /Ori diplomatikusan mondta, hogy persze hiányoznak neki a kölykei, de láttam én, hogy elemében van ;)/
Azóta ismét a hétköznapok zajlanak.
A lányunk rájött, hogy két éves múlt, úgyhogy gőzerővel dumál. Be sem áll a szája, és jórészt érthetően. Nyárra szerintem teljesen jól fog dumcsizni. A „mi ez?” korszakban vagyunk, állandóan kérdez. Nagyon szereti nézni a babakocsiban a babákat, mindig meg kell csodálnunk, ha egyet látunk és el is meséli, hogy mit csinál a baba.
Peti egyre többet beszél a „Másik Kistesó”-ról. Annyira meglepő kérdései, megjegyzései vannak, hogy a gombóc ott van a torkomban sokszor. Pl: „Anya, ha majd a Nándi megszületik, elővesszük megint az etetőszéket, hogy ideülhessen az asztalhoz”, vagy „Anya, hol fog ülni a Másik Kistesó az új autóban?”. Jön megnézni a pocakomat. Kérdezi az apja, hogy mit csinál odabenn a Kistesó: „Növeszti a fütyijét”… Julcsát nem érdekli, csak a köldököm…;)))))) Ezzel a bátyja pont így volt, amikor őt vártuk! :-)))))))))
A gyerekekkel voltam kertészetben és vettünk pár virágot a kertbe. Évelőket, egynyárikat. Aztán együtt elültettük. Ki is van osztva, hogy melyik kinek a virágja. Egyre jobb az idő, egyre több időt töltünk lenn. Most már Apa is lenn tud lenni velünk, amikor hazaér a munkahelyéről, kicsit kiszellőzteti ő is a fejét, amíg a gyerkőcök legelnek.
Drágaszomszédasszonyomék visszajönnek kenguruföldről. Mint kiderült a hírre többen úgy reagáltunk, hogy vágjuk a centit, hogy mikor érkeznek. :-)))) Reszkess Wekerle! Lassan ismét együtt a Hétördög Különítmény, és ráadásul új taggal bővül!!!!
Ma végiggondoltam az elkövetkező heteket. Rájöttem, hogy feszített lesz. Május végéig öt vizsga, három házidolgozat, egy 15 éves érettségi találkozó /banyek, de vén vagyok!!!!/. Utána nem árt előszedni a babacuccokat, végignyalni a kecót. Július elején családi nyaralás… Aztán már csak a malmozás ;))))) Kíváncsi vagyok, mikor jutok el ide, hogy beszámoljak újra. Már nem is teszek ígéreteket…
Március…
2008 április 22. | Szerző: Magdal
… hónapunk a következőképp alakult:
1-én a vihar letarolta a cserepek egy részét a tetőn. Ori pont lenn volt az udvaron, amikor történt /az autón molyolt éppen/, úgyhogy annyira megijedtem, hogy aznap két magnéziummal feküdtem le.
A rákövetkező nap vendégségben voltunk, ahol a lányunk nem nagyon hozta a formáját, haza is jöttünk elég hamar. Itthon kidobta a rókabőrt, de még nem aggódtam különösebben. Ezek után hasmenése lett, de én még mindig gyanútlanul diétáztattam, cserélgettem a pelusait, gondoltam valami hasmarsos vírus. Petit nem engedtem oviba, gondolván, hogy ne hurcoljunk kórságot.
Egy szép szerdai napon délelőtt olyan kis punnyadtak voltunk a gyerekekkel, mivel még tartott a hasmenés csak egy kis rizst, készítettem, gondoltam Peti és én majd eszünk hozzá, egy kis husimaradékot. Épp egy kedves ismerőssel csacsogtam a neten, amikor kislányom ismét kirakta a reggelijét. Rám. Csevegést beszüntettem, feltakarítottam. És hopp megint. És Peti is. Délután kettőkor már úgy éreztem ennek a fele sem tréfa, nem tudok olyan tempóban takarítani, ruhát cserélni, ahogy ők szegények hánynak és fostiznak… Felhívtam Orit és elmondtam neki, hogy mi a szitu. Erre ő megörvendeztetett, hogy igazándiból bevallja, ő is rém vacakul van. Mondtam neki, hogy akkor galoppozzon haza, és menjen dokihoz, mert valami van…
Nem ecsetelem. Benyeltük a rotát. Voltunk az első nap ügyeleten, mert annyira ijesztően sokat és gyakran hánytak, hogy az hihetetlen. A nagyobbik állapotát kielégítőnek, a kicsiét jónak találták. Daedalon kúp, elektrolit, és figyelem, hogy ki ne száradjanak. Pár napig keményen küzdöttünk. Ori is én is elkaptuk, nekünk csak hányingerünk, és Orinak hasmenése volt. Nekem görcseim. Leköltöztünk az alsó szintre. Ha az egyik köhintett, már összekoccantunk az urammal, a vödör mellett, úgy ugrottunk, mert egyik gyerek sem tudott előre szólni, hogy hányni fog. Végül kórházba nem kerültünk, de voltak pillanatok, amikor úgy éreztem be kell menni. Peti volt rosszabb állapotban, erőltetni kellett, hogy igyon. Juju készségesen ivott, és evett is.
Végül másfél hét után javulni kezdtünk. Hetekig önkéntes karanténban voltunk, hogy ne fertőzzünk senkit.
Amikor már azt hittük, hogy szuper, túl vagyunk mindenen akkor jött Jujunál a bakteriális ráfertőződés. Na, vajon mi? Középfülgyula. Fülészet, antibiotikum. Két nap múlva allergiás reakció. Antibiotikumváltás. Háromszor voltunk a fülészeten, mire azt mondták, hogy oké, most már rendben van a lányzó.
Idén ez volt a harmadik fülgyulánk. A fülész neki is javasolta a prevenart. Mi be is adattuk, mivel Petiti is mindig vittem, amikor Jujut, mert belőle is dőlt a takony, és nem találtak semmi gyulladást. Nagyon csendben mertem csak örülni, hogy megúsztuk. Petinél hiába kértem nem adtak, most kaptunk rá tb támogatást. Kicsit könnyebbség volt így. Remélem most már letudjuk ezeket a gennyes megbetegedéseket.
Tulajdonképpen el is ment egy hónapunk. Közben persze zajlott az élet.
Peti négy éves lett, Julcsánk a kettőt töltötte.
A pocakban újabb hímnemű egyed lakik, úgyhogy a szavazati arányok a fiúk javára változnak majd nyártól nálunk. :-)))))
Az ácsok jöttek és megjavították a tetőnket. A biztosító kijött megtekinteni a törmeléket, és kapott egy cd-t a cserép nélküli tetőről. Kicsit próbált szőrözni, de végül gyengéd rábeszélésemre kifizette a teljes számlát, sőt, két héten belül utalta is a kártérítést.
A fiúk elmentek és megrendelték az új családi autónkat. Hosszú hónapokig ment a vacilla, hogy milyen legyen, mert egy a biztos a corsába nem férünk el öten, cipőkanállal sem 🙂 Végül egy Fiat Dobló Panorama mellett döntöttünk.
Hol is kezdjem
2008 január 31. | Szerző: Magdal
az elmúlt hónapok bepótlását?
Nincs könnyű feladatom…
Azt hiszem, kezdem a legelején. Egy elmaradozó blogolónak mindig van nagyszerű és ésszerű indoka, hogy megmagyarázza, a lemaradás okát. Nekem is van. 🙂
Mégpedig a legnagyobb ok az, hogy ismét várandós vagyok. Bizony! Várjuk a harmadik Ori-csemete megérkezését nyár közepére. 🙂
Harmadjára vagyok várandós, és elmondhatom, hogy ez a legparázósabb kezdet. Annyira bennem maradt egy „kedves” mondat az első hetekben, hogy szokásommal ellentétben /az első halványcsíkos tesztnél világgá-kürtölöm a jó hírt/, most hallgattam és izgultam, hogy minden rendben legyen a Kicsivel. Először, hogy a doki is „úgy lássa”, aztán legyen szívhang és végül a 12. heti Uh-on mindent találjanak rendben. Ez a bizonyos vizsgálat az utolsó vizsgám napjára esett… 🙂 Jobban izgultam miatta, mint a reggeli megmérettetés miatt… Hogy miért volt e nagy izgalom? Csak egy mondat miatt. /van már két egészséges gyerkőc, két problémamentes terhesség, statisztikailag most egy problémás következik… ti. én eddig csak kétszer voltam várandós, mindig amikor szerettük volna…/
Gondolom ezek után, nem kell ecsetelnem a kínjaimat… De itt vagyok, a Kicsi is itt van /Legminibb Ori, hogy hívek legyünk a tradícióhoz :-)/, mocorog, és gyógyteát iszom, de itt van egy pohár vörösbor is /csakis a vérképzés miatt! :-P/, és írogatok.
Ha lenne egy családi címerünk, akkor valószínű ez lenne rajta a jelmond: „terv szerint”. A baráti körben köztudomású, hogy tervezgetősek vagyunk. Mint egy volt kgst országban, nálunk is vannak rövid-, közép- és hosszú távú tervek… A legrövidebbek a mi legyen az ebéd-kategória. A nagyon hosszúak pedig az öregkorunkra vonatkoznak. Ezzel szoktuk szórakoztatni a barátokat, akiknek az arcán sokszor csak az látszik, hogy „húúúúha”:-)
Hogy miért írom ezt le? Magyarázkodom… Nyáron, mint írtam, volt egy nagyon mély pontom, amiből a suli ötlete rángatott ki. Az iskola miatt /rövid táv/, szóba került a további gyerekek kérdése /hosszú táv/. Szóba került, hogy mi legyen, hány legyen, hogy legyen. Eredetileg négy csimota volt betervezve, de közben született két égedelem kölök, akik zsigerből tudják, mitől őszülnek a szüleik. Ori fel is vetette, hogy elég a kettő, meg is válaszoltam, hogy kizárt, én még nem vagyok elég idegbeteg anya 🙂 Jó akkor legyen három. De maximum három. Mondja a férj. Oké, de akkor most, mert nem akarom, hogy a harmadik kis vakarék legyen, válaszoltam én. Így meg is egyeztünk, a kis harmadik haramia legyen nyári gyerek, hogy a suliba is tudjak járni. 🙂 Még motorozgattunk az ősz folyamán, kiélveztük egymás társaságát kettesben –hiszen a gyermekáldással lemondtunk az évek óta dédelgetett, kettesben nyaralásunkról jövő nyáron- majd a tettek mezejére léptünk. 🙂
/most azon gondolkodtam, hogy kiemelem, hogy nem csak tervezünk, de pontosan és precízen végre is hajtjuk a terveinket, de ezt inkább nem ecsetelgetem… :-)))))))))))/
Szóval baba jött. Hányinger szintén… Két hónapig reggeltől reggelig émelyegtem /lavórozás most érdekes nem volt/, ettől kiváló hangulatom volt. Mint egy iparosmester gyártottam a suliba a házi feladatokat, készültem a karácsonyra, és elláttam az itthoni teendőket.
Karácsonykor –hogy jó legyen nekünk- össznépileg benyeltünk egy hányós-fosós vírust. Gyerekek mindent produkáltak, felnőttek „csak” hasmentek, de azt annyira, hogy a karácsony előtti napokban Orival naphosszat heverésztünk, annyira gyengék voltunk. Ezáltal kimaradt a nagy sütés-főzés, pukkadásig-zabálás is. /Ami mondjuk nem baj…/
De azért a karácsony nagyon jól sikerült. Az angyalok mindenkinek meghozták a szíve vágyát. Távirányítós mozdonyt, játék-porszívót, stb…
A jó hírek után mesélek egy-két rosszabbat is.
Peti rendszeres középfülgyuláit nem oldotta meg az orrmandula műtét. Sajnos október óta rendszeresen beteg, és rendszeresen a fülére húzódik a betegség. Most ott tartunk, hogy beadatjuk a prevenart, és ettől reméljük a betegségek megoldódását. Így legyen.
Írtam nyáron, hogy elindítottuk a tetőtér bejegyzését a földhivatalnál, és hogy ezáltal micsoda meglepetések értek a tulajdonjogot illetően. A nyári lepapírozásnak „hála” az apeh, az illetékhivatal szerepkörében rögtön rárepült a témára. Kiszálltak, hogy megnézzék milyen adásvétel történt, és hogy „milyen vagyont szereztünk”… Nem ecsetelem, hogy mi történt, hogy történt. A kiszállás után egy egész hétvégét szigorúan feküdtem, olyan görcseim voltak, és az ügyintézést ügyvéd vette át. Természetesen a történetben szerepelt a másik két család is, akik az emeleten laknak, és beépítették a tetőteret. Végül, hogy ne szaporítsam a szót, az lett a dolog vége, hogy mi „bevállaltuk” a szerződésben szereplő vételár majdnem háromszorosát, mint illetékalapot. Muszáj volt. Ugyanis a kedves ügyintéző közölte az ügyvéddel, hogy ha nem mondunk „normális összeget, vagyis legalább ennyit” akkor kispesti telekárat, vagy belváros padlásteret vesz alapul. Mert megteheti. És valóban meg is teheti. Mint kiderült az illetékhivatalt nem érdekli a valós vételár, ha ők nem érzik „elégnek” az illetéket… Szóval így jártunk. Ismét kaptam egy pofont a lakással kapcsolatban… Amennyire szeretem, annyira tudom utálni is ilyenkor. Annyit szívtunk már miatta!!!!!
Végül kicsit könnyedebb témával zárok. Julcsánkkal. Lassan két éves 🙂 Komoly nőszemély. Hihetetlenül rosszcsont! Mellette valóban nem lehet egy pillanat nyugi sem, mert mindig valami disznóságban töri a fejét. A legkevesebb az, hogy kipakolja a szekrényeket… Naponta nem egy, de legalább öt olyan csínytevése van, hogy az ember lánya begolyózik. /Amíg én a fürdőszobából behozom a leszedett ruhákat addig ő kinyomja a padlóra a folyékony szappant, és elindul vele befelé a szobába….újabban kiszórja a földet a virágcserepekből, szétdobálja, majd módszeresen összetapossa a kölesgolyót, stb…/
És mindezek mellé megkezdődtek a dackorszaki hisztik. Ha valami nem tetszik, a rongylábak összecsuklanak, a gyerek a földön, és sikítva üvölt. Kivörösödik az egész arca, és úgy ordítja világgá a bánatát. Valamint hihetetlenül konok és erőszakos is. A hisztije miatt pár hete vacsora előtt a Heimpálban kötöttünk ki. A kisasszony ugyanis nem akart jönni az utcán. Fogtam a kezét /úttest mellett voltunk, járdán/, ő pedig fordult, és rántott egyet önmagán, hogy elengedjem. Eredmény: iszonyatos sírás. Halálra rémültem, azt hittem kitörtem a kezét –amit csak fogtam- Hazamentünk, otthon leszedtem a kabátot, nem mozgatta a kezét. Csak egymásra néztünk Orival , és már öltöztünk is vissza, irány a sebészet. Attól rettegtem, hogy összetörtem a gyereket. Szerencsére amint odaértünk sorra is kerültünk. „Csak” kificamodott a gyerek könyöke. Pár pillanat alatt helyre tette a doki, majd megnyugtatott, hogy „előfordul, ha megrántjuk a gyerek kezét”… Ettől rögtön a „legcsodálatosabb anyuka” szerepében érezhettem magam.
A lányunk persze hamar elfelejtette az egész incidenst. Peti emlegette még egy darabig. És mi ültünk a konyhaasztalnál Orival este lefekvés előtt, néztük egymást, és arra gondoltunk, hogy van egy harmadik kis gyümölcse szerelmünknek… Ha ez a tendencia, vajon milyen lesz Ő????
Bár épp tanulok
2008 január 18. | Szerző: Magdal
„borzasztóan”, de úgy érzem, meg kell osztanom a mai történést, mert ha ma nem írom meg, akkor valószínű sosem.
A történet egy „kis színes” az Ori család mindennapjaiból.
Ma délelőtt leszedtem a karácsonyfánkat. Petykó oviban volt, Julcsa nekem segített –magyarul százképpen próbált hátráltatni, sikeresen. A karácsonyfa nagyon nehezen adta meg magát, szúrt mint a veszedelem, ugyanis hiába állt vízben, a felső harmada teljesen kiszáradt, és támadott. Még most is tele vagyok apró szúrásokkal, pöttyökkel. No de csak cséplem itt a szót.
Leszedtem a fát, levonszoltam az emeletről a gangra. Onnan hős apánk fogja tovább szállítmányozni /gyanítom a garázsba, felaprítani, hogy fűthessen vele, amikor szerel /már a szomszédok fáját is elkommunizálta :-)//. Közben körülbelül százmillió tűlevelet hagytam el. Rutinos révén elhúzkodtam a bútorokat, és szőnyegeket az útból. És a porszívót is előszedtem, bedugtam, hogy rögtön szippanthassam is a tűleveleket. Amire nem számítottam: az Juju teljes kiborulása volt. A lányunk üvöltött. Állt egyhelyben, és mutogatott a földre, néha lehajolt, és felvett egy- egy tűlevelet és felém dobta, mintegy jelezve, hogy nem tud közlekedni, mert minden tele van…
Ezek után még annál is gyorsabban porszívóztam, mint előre terveztem, mert a lányunk szirénázása rontotta a munkamorálomat. Amikor kész lettem a tűlevelek felszippantásával /én naív, még júliusban is találok majd!!!! ;-)/, folytattam a szokásos takarítással. Nem írom le a lányunk lassító ötleteit…
Épp időben lettem kész, hogy a szakadó esőben elroboghassunk elsőszülöttemért az oviba. Mikor bőrig ázva hazaértünk következett Peti kiakadása: mit keres a karácsonyfa a gangon, és hol vannak róla a díszek.
Türelmesen elmagyaráztam, hogy muszáj volt leszedni a fát, mert már nagyon kiszáradt, és ilyenkor már nem olyan szép. A díszek még az emeleten voltak, úgyhogy megengedtem, hogy felmenjen megnézni, hova tettem. Hű csatlósa Juju követte is a bátyját.
Közben az ebédet melegítettem, és kiabálva érintkeztem a dedeimmel. Egyszer csak a fiam kiabál lefelé:
„Anya! Juju valamit nagyon vizezik!!!”
Gáz lekapcsol, és soványürge vágtában megyek fel az emeletre, gondolván, hogy a kisasszony a csapnál gengszterkedik.
Innen csak a nagyon erős idegzetűek olvassák tovább!!
A horror látványra, ami fenn fogadott nem voltam felkészülve…
Démonka /a névről majd később/ a klotyó mellett áll, és a babájával /!!!!!/ csapkod a vízben /korábban hallottam, hogy a bratyó pisil, és nem húzza le…, gondolom Juju akkor kapott ihletet/… A kiscsaj és az egész fürdőszoba tiszta víz /és pisi/, a baba csöpög. Mondanom sem kell, hogy ez AZ A Baba. Ami miatt még a kocsiból is fel kell jönnöm, ha ittmarad és nincs lefekvés nélküle…
Következő 10 percben én az ideg miatt ordítottam a lányom meg amiatt, hogy elvettem a babáját és kisikáltam, majd felraktam a törölközőszárítóra.
Most csend van és alvás. Lehet, hogy épp arról álmodnak a méhem gyümölcsei, hogy mivel örvendeztethetnének meg az este folyamán
VÉGE
2008 október 16. | Szerző: Magdal
ELKÖLTÖZTEM.
Nem taglalom sokáig.
Nagyon bánt, hogy a megkérdezésem nélkül eltűntek a korábbi írásaim.
Most minden egy helyen van.
http://magdaleha.freeblog.hu/
Sziasztok!
ML
Oldal ajánlása emailben
X