Lehet még fokozni…

2006 október 18. | Szerző: Magdal |

Egy héttel azután, hogy Petykóval befejeztük az antibiotikumot, ismét a dokinéninél kötöttünk ki.
Akkor már egy napja lázas volt. A doktor néni, látva a kétségbeesettségemet “megnyugtatott”, hogy majdnem minden kis betegét visszaviszik, ugyanis az egészségessé nyilvánítás után is visszaesnek, és általában a torkuk a gond. Megnézte mindét gyerkőt, majd abban maradtunk, hogy mivel csak picit piros a torkuk, C-vitamin, orrcsepp, és szükség szerint lázcsillapítás. Pety láza, ha csillapítottam lement, ha nem, felszökött. Másnap este nem vittem vissza, majd késő este alig tudtuk lenyomni a lázát. Harmadnap ismét ott ültünk a betegrendelésen. Második antibiotikum-kúra… Nagyon fel voltam dobódva. Pláne, hogy ahogy a fiam torkát nézte a doktor néni, úgy látta, hogy lyukas a foga… Valamint figyelmeztetett, hogy ha nem javul a gyerek, gégészet…Igazi örömmámor ugye? Jujunknál nem talált semmit, ez megnyugtató volt.
Peti két nap múlva elkezdett javulni. Eljött hozzánk a Kálimami, hiszen ez az ő hétvégéje volt, úgyhogy a kis betegünk angyalka volt egész hétvégén. Ráadásul, most már nem csak útépítőbácsi, hanem cicamica is. Úgy ebédel, és úgy bilizik, mint az útépítőbácsik /akik erős utakat építenek, amin a busz is tud menni, és van billentős autójuk, és nagyon hangosak/, és úgy üldögél csendesen és nézi a vonatos könyvet /Brio vasutas katalógus/, úgy mos szépen kezet, arcot, mint egy cicamica. Egész hétvégén a fogszuvasodáson agyaltam, beszélgettem más anyukákkal, és elkezdtem reménykedni, hogy nem is szuvasodás…
Hétfőn megérdeklődtem a védőnéninktől, hogy hova vigyem fogorvoshoz a fiam. Ő a gyerek szakrendelést ajánlotta, hogy ott egy nagyon alapos és nagyon aranyos doktor néni van.
Kedden este már közel voltam a sokkos állapothoz, hogy mi lesz szerdán a fogorvosnál. Rájöttem, hogy ha Peti kitalálja, hogy nem nyitja ki a száját -négygyerkős barátunk mesélte, hogy a nagylányukkal hetekig jártak a fogorvoshoz, aki mindig szépen kérte a kislányt, hogy nyissa ki a száját, de ő nem volt hajlandó…- akkor nem is fogja. Ki kell találni valami hathatós eszközt, amivel lehet motiválni. Tart még a vonatmánia, Juju, amikor megszületett, egy “tecsós” fa vonatkészletet hozott, és ez a játék, amivel nap mint nap játszik a fiúnk. Este Juju letevése után még kirobogtam a “kékbe” /ahogy azt említett fiatalember hívja, erről jut eszembe: múltkor mondta a Nagyinak: Tudod Nagyi, a “bumbum” az az “interpár” :-)))) /ott ugyanis bummal csukódik a raktárajtó ;)// , hogy vásároljak valamit, amivel megvesztegethető a fiam… Üres volt a játékosztály, nagy nehezen találtam egy vasútállomást. Otthon Ori összerakta, és kicsit tologattuk mi is a vonatot, majd siettünk lefeküdni.
Ultrapocsék éjszakánk volt. Juju belázasodott ismét, és nagyon sírt. A rendelési idő előtt ott voltunk az orvosnál, és már előre láttam a sorsom… -azt hittem…Váratlanul ért, hogy a hányós kislányunk füles is. Mivel abszolút biztos volt a doktor néni a dolgában, nem is kellett még a fülészetet is meglátogatnom, kaptuk az újabb antibiotikumot…