Mikulásra

2006 december 6. | Szerző: Magdal |

 Immár történelem…:-))) Négy éve írtam ezt a levelet akkor friss barátnőmnek, akit utolért a Sors és a sógornőm lett. ;-)))) Mint kiderült, ő elmentegette az írásaimat…

2002.12.06.

 

Szia Lizy!

 

Ma éjszaka nagyon nyugtalanul aludtam. Többször felébredtem, még arra is, hogy az ablak felé learaszoltam az ágyról…

 

Reggel a szokásosnál is többször /5*/ szundiztattam fáradt telefonomat, de be kell, hogy valljam már eleve úgy állítom be az utóbbi napokban az ébresztést, hogy belekalkulálom a szundit is…

 

Zuhanyzás közben, félkómásan /ilyenkor csukott szemmel térdelek a kádban (természetesen  hajnali időpontra való tekintettel ilyenkor nem a tükör feletti szpotlámpát, hanem a sokkal gyengébb ajtó feletti lámpát kapcsolom fel) és próbálok magamhoz térni és közben arra koncentrálok, hogy még azelőtt sikerüljön lemosni magamról a habot, hogy kifogy a bojlerből a víz…/ azon elmélkedtem miért aludhattam rosszul…

 

És akkor bevillant!

 

Nálam bulizott a Mikulás a Manókkal…

Nem voltak ott sokáig, mert csak megpihentek a fárasztó ajándékosztás közben.

Ezalatt forralt bort iszogattak és sült almát ettek mogyoróval.

Tudod hogyan jutottak be hozzám?

A kandallómon keresztül! És ott készítették a forralt bort is és ott sütögették az almát. Ezalatt a rénszarvasok állva aludtak a gangomon de közben fél füllel a zajokat figyelték, nehogy valaki meglovasítsa a puttonyt / Ez a XXI. Század…/

 

Pihenés közben a Mikulás és a Manók a December Szelleméről beszélgettek.

Itt vetném közbe az öltözékük leírását.

A Mikulás egy nagyon magas mackós típusú öregúr volt. Nem volt hordóhasa, mint sok képen és szemüvege sem / képzeld, hogy állandóan bepárásodna ahogy ki-be közlekedik a kéményeken /.

Borvörös nadrág volt rajta és fekete csizma, amit levett a kandallóból áradó meleg miatt. Ugyanígy levette a borvörös sipkáját és a kabátját is ami combközépig ért és egy vastag bőröv volt a derekán. És képzeld ahogy levette ezeket a ruhákat látom, hogy nem prém van a szegélyén, hanem hópelyhek sokasága! Ezek lassan elkezdtek olvadozni és a Mikulás mintha otthon lenne /!!!/ kiment a felmosófáért és feltörölte!

Az arca nagyon vidám volt. Nem voltak borvirágok az orrán és az orcáján / szintén divatos ábrázolás /, csak nevetőráncok voltak a szeme körül és a szeme… vakító kék volt és rengeteg tudás és még több szeretet csillogott benne. Valódi hófehér jólápolt, enyhén göndör bajusza és szakálla volt. A haja is hófehér és hullámos volt és egy kicsit hosszú /biztos azért, hogy amikor suhannak az égen a rénszarvasok a csípős hideg le ne fagyassza a fülét…/.

 

A manók kb. combközépig értek a Mikulásnak. Négyen voltak, két fiú és két lány. Hasonlítottak egymásra, de nem tudom, hogy testvérek voltak e. Mindegyiknek hollófekete haja volt, a fiúknak apródfrizurája, a lányoknak frufruja és derékig érő hajfonata, a végén valódi cseresznyékkel voltak összefogva.

A ruhájuk szintén bársonyból volt, de teljesen mohazöld színű. Mindannyikon nadrág volt, de a lányok kabátkáján volt kapucni is és több díszes rojttal rendelkezett mint a fiúké.

 

„Én azt szeretem a decemberben, – kezdte a Mikulás – hogy ilyenkor érik be a gyümölcse annak amire egész évben várunk…

A gyerekek igyekeznek betartani a tavalyi ígéreteiket… a felnőttek pedig elméláznak a gyermekkori emlékeiken és elmesélik a csemetéiknek, valamit elmennek és bevásárolnak minden vackot a boltokban amire azt gondolják, hogy akármilyen köze lehet hozzám…”

„Én azt szeretem a decemberben, – szólt az egyik Lánymanó- hogy a gyerekek minden izgalma és várakozása a Manóvárosba érkezik meg apró mosolygó hópelyhek formájában amelyek táncra perdülve szállonganak az utcákon és mindenkinek megcsiklandozzák az orrát. Ilyenkor minden évben óriási szabadtéri ünnepségeket rendezünk, és megünnepeljük, hogy újabb év telt el és az emberi érzések nem változnak.”

„Na, kedves Manócskák, lassan szedelőzködjünk és osszuk ki a környék ajándékait- a Mikulás ekkor egy óriási pergamentekercset vett elő és elkezdte olvasni- Kolláth Magdi, kedves vendéglátónk, ő lassan már maga is tudja, hogy idén mikulásra egy nagyon jó – ahogy az emberek mondanák- Igazi Barátnőt kap tőlünk. A szomszédban a kislányok azt kapják, hogy a szüleik továbbra is szeretetben és sok nevetéssel nevelik őket, szigorúan de elnézve gyermeki csínytevéseiket. A szomszéd utcában a Józsika ügye sok fejtörést okozott, mert bár igen gazdagok és mindent megadnak neki a szülei, sajnos munkájuk miatt nem sok idejük marad rá. Holnaptól kezdve minden este kap majd Jóéjtpuszit és anyukája egy nagyon rövid mesét olvas neki. Pistike a Zoltán utcában azt kapja, hogy ezentúl nem fogja dobálni a Mári Néni macskáját zöld dióval…”

És így olvasta a Mikulás a listát még hosszan. Én a hálószoba ajtaja mellett kuporogtam és lassan elálmosodtam, úgyhogy úgy döntöttem óvatosan visszabújok az ágyikómba. Ekkor vettem észre, hogy kicsi vagyok! A kedvenc gyerekkori bokáig érő / királykisaszony / virágos flanelhálóingem volt rajtam és ahogy a fejemhez értem éreztem, hogy a bojtos /Királykisasszonyhaj / piros sapkám van a fejemen…

 

Legközelebb reggel tértem / bár nehezen / magamhoz.

 

Zuhanyzás után még mindig a csodálatos álmon mosolyogva mentem öltözni… és akkor a nappali padlóján, ott ahol a Mikulás beszélgetett a Manókkal észre vettem egy ici-pici mohazöld rojtocskát…