Megváltozott a kis világunk

2007 május 30. | Szerző: Magdal |

A Hétördög Különítmény egyik fele áttette a tevékenységi körét az Óperenciás Tengeren túlra.

Kicsit szomorú erről írnom.

Nem sokkal azután, hogy „összejöttünk” Kedvencszomszédasszonyommal, egy esti italozgatás során /Jujunk még csak pajzán gondolat volt/ elmondták, hogy ők biza el fognak menni, hogy ha sikerül. Batyuba kötik a gyerekek kedvenc játékait, hamuba sült pogácsát tesznek mellé, és elmennek.

Telt múlt az idő, minden ment a maga útján. A szomszédi viszonyból szoros barátság kovácsolódott. A gyerekeink szinte testvérekként cseperedtek. /Ez abból is látszott, hogy amikor egymás kölkeit pirongattuk azok –ha úgy hozta a sors ugyanúgy a fülük botját sem mozgatták, mintha a saját anyja rimánkodott volna nekik „ugyanmá’ édesgyerekem ne hordd ki az összes homokot a homokozóból, mert nem lesz mivel játszanotok, és különösen ne a garázsba!!!”…

Reggelente kávészürcsölés, gyereköltöztetés, ebédfőzés közben egyeztettünk, hogy „lesz e aznap közös nevezőnk”.

Ha öröm, vagy bánat ért szaladtunk megosztani a másikkal. Ha nagyon dilinyósak voltak a gyerekeink, akkor a másiknak őszintén elmondtuk, hogy mi történt és melyik pillanatban kapott az ember agya vérlobot.

Felnőtt fejjel olyan barátnőt találtam, akivel teljesen azonos gondolkodásmódúak vagyunk. Inkább kinevetjük önmagunkat, minthogy mély depresszióba zuhanjunk Mindig a jót igyekszünk meglátni a legrosszabb dologban is…

 

Az utolsó hetek lázas készülődésben teltek. Ami szabadidőnk volt igyekeztünk együtt tölteni, hogy kiélvezzük az édesbús utolsó pillanatokat. Az utolsó héten Kedvencszomszédasszonyom rámhagyomágyozta az instant sütőporait és a kedvenc bögréjét, hogy gondoljak rá amikor az éltető kávémat iszogatom. Közben bőségesen itattuk az egereket…, persze csak diszkréten. Nehogy magyarázkodni kelljen az aprónépnek.

 

Azóta eltelt egy pár hét. Máté és Nóri már a kengurukat kergeti, Kedvencszomszédasszonyom, és Nórimátéapa az új élethez szükséges adminisztráción rágják át magukat.

Az új kávésbögrémet pedig pontosan hat napos korában a kislányom lehajította az asztalról /egyéb tárgyak kíséretében/, és azt mondta, amikor megszidtam: „Anya, a tárgyak nem fontosak, ezt te is tudod… úgysem iszol soha többet kávét anélkül, hogy eszedbe ne jutna a barátnőd… Szóval ne hőzöngj itt nekem!!!!”