Oviba járunk

2007 szeptember 6. | Szerző: Magdal |

Bezony. Kicsit fárasztó hetem volt, és még nincs vége…;-))) Talán kicsit a holnap reggeltől való félelmem íratja velem a blogot…

 

Múlt hét pénteken fogtuk a tisztasági csomagot /itt nem „hagyományosat” kérnek, csak wc papírt, szalvétát, folyékony szappant, papír zsebkendőt/, és bevittük az oviba, hogy hétfőn ne kelljen sokat cipelni.

 

Peti már jól ismeri az ovi udvarát, hiszen Máté révén beengedtek bennünket –amikor még a Hétördög Különítmény akkor még egyetlen ovis tagjáért jártunk. Ismeri az óvó néniket is, és a gyerekek egy részét is. A mi ovink egy nagyon kicsi ovi. Két csoportja van összesen, vegyes életkorban. A körzetességen kívül ez volt az egyik ok amiért választottam, hogy itt több korosztály van együtt és majd a tesók is együtt tudnak járni. A másik, hogy négy háznyira van tőlünk, a harmadik, hogy sokat vannak az udvaron, a negyedik…. Hát igen, nyilván a legeslegjobb ovinak tartom, hogy ide írattam be Petykót.

Máté ugyan már egy melbourne-i oviba jár /autóskönyv a jele!!!! :-)))) és nagyon szeret oda járni/, de a Cica csoportban van a szomszéd kislány és új barátunk Ádi is, akit Máté révén ismerünk, hiszen ő is 5 éves. /Együtt voltak vakondok tavaly ilyenkor a játszón… hihetetlen, hogy csak egy éve volt!!/

 

No, eltértem a tárgytól. Szóval voltunk benn az oviban, Pety el sem ment mellőlem, de azért köszönt, amit bíztató jelnek tekintettem.

 

Eseménydús hétvége után, hétfőn reggel megreggeliztünk, Jujut „leadtuk” Lencsi néninél, és mentünk az oviba. Az általam varrt óriási szaloncukros zsákot felakasztottuk a helyére, a pótruhákat feltettük a polcra, majd Peti bement a csoportba. Odabenn zajlott az élet. Egyetlen beszokó volt, hiszen a másik két „új” kisfiú már augusztusban elkezdett járni, mert az anyukájuk ment dolgozni. Az én kisfiam üdvözölte a régi ismerősöket és már ment is. Én kinn ültem a folyosón és kitöltöttem egy kérdőívet a gyerkő adatairól, tulajdonságairól, és hogy kik mehetnek érte. A fiam jórészt le sem tojta, hogy ott vagyok e. Majd amikor –még jó idő lévén- készültek ki az udvarra megkérdeztem az óvó nénit, hogy mit szól, ha én most elmegyek, és csak ebéd előtt jövök vissza. Hát, ha Peti elenged, akkor menjek nyugodtan, ha gond van hívnak. Mikor érte mentem, először észre sem vett, aztán megkérdezte, hogy miért nem ehet ott:-)))) Azért nem tiltakozott, amikor hazahoztam. Hatalmas adag ebédet megevett, majd kisebb összeveszés után volt csak hajlandó aludni.

Másnap reggel közölte, hogy nem megy oviba. Miután mondtam neki, hogy megyünk, jött, és simán be is ment. Ott pár perc alatt megfeledkezett rólam. Én vártam kicsit, olvastam, majd „elkérezkedtem” tőle ismét, és csak ebéd után mentem érte.

Az óvó néni mesélte, hogy nagyon jól eljátszott, részt vett a közös játékokban és ebédet is szépen evett. Itthon ismét megebédelt /!!!/, és mivel egy megvesztegető ovis mesekönyvet kapott, már egyszerűbb volt rávenni az alvásra.

Szerdán hasonló szitu, nem akarás után simán ott maradt, még hamarabb is tudtam eljönni. Itthon megette az uzsonnájukat ebéd után.

 

És eljött a csütörtök… Ma reggel már itthon elkezdett cirkuszolni, hogy ő nem megy oviba… Én kitartottam amellett, hogy megyünk oviba, ő is hogy nem megyünk. Aki ismer bennünket tudja, hogy a mi kisfiúnk egy gyárszirénát megszégyenítően bír „sírni”. /szerintem a visítás sokkal jobban illik rá/ Így mentünk le a földszintre, és így adtam át Jujut Lencsi néninek… Majd elindultunk az ovi felé. Még a kertben jött is a fiam, de az utcán már vontattam, sőt eljött az idő, amikor ölbe kellett vennem. Én magyaráztam, bátorítottam, ő ordított. Torka szakadtából, pipacsvörös arccal. Az oviban az összes gyerek kinézett, hogy kit nyúznak, kivéve a szomszéd kislányt, aki már edzett Peti-sírásból. Ő csak köszönt nekem. 🙂

Átöltözés közben háromszor próbált hazaindulni Peti, de végül én is levettem a cipőm és bementünk együtt a csoportba, és megkerestem neki az ovi fasínjeit és vonatait. Persze ez rögtön lekötötte. Kiültem olvasni, ő egyszer kiszaladt sírva, hogy ne hagyjam magára. Megnyugtattam, hogy még egy kicsit maradok. Közben elkaptam az óvó nénit is, hogy megérdeklődjem, vajh mennyit eszik a fiam, hogy minden nap még egyszer megebédel, valamint hogy megbeszéljük, hogy most mi lesz, hisz a látványos kezdés után gyors visszaesés van. Mondta, hogy várjunk mi lesz, mert eddig mindenben nagyon szívesen részt vett a gyerkőc… Üldögéltem, és vártam. Bementem megcsodálni a sínpályát, és megkérdeztem Petit, hogy hazamehetek e, mert sok a dolgom. Megbeszéltem vele, hogy ebéd után jövök érte. Elengedett, és a puszira már úgy kellett visszacsalogatnom. Az óvó néni megnyugtatott, hogy ha baj van hív. Hazamentem. Ebéd után egy vidám gyerkő fogadott, aki tornázott, körjátékozott, és szépen ebédelt.

Eddig az ovis események. A háttér?? Az első napon nagyon büszke voltam, a második napon már vártam, hogy mikor lesz a kitörés. Ismerem a fiam ;-))) Hallottam hogy éjjel nyugtalan, és a mások elmondása alapján sejtettem, hogy lesz sírás- rívásban részem. /Hogy azt ne is említsem, hogy más kedves anyuka elmesélte, hogy ne izguljak, majd üvölt jövő héten a fiam, meg majd, ha bántják, majd ha lesz rossz élménye… No comment… /Drágaszomszédasszony, szerinted ki volt ez??? ;-)))))))// Szóval vártam… És el is jött a pillanat….

Ami sokkal, de sokkal rosszabb, sőt pokollá tette a hetem, az a lányom napirendjének borulása. Juju pont akkor aludna el, amikor indulunk Petiért az oviba. Jól felébred az ovis izgalmaktól, és egész délután itt pörög. Maximum ½ órával azelőtt elalszik, hogy a bátyja felébredne, és mivel Petykó halk játéka sem halk, nagyon keveset alszik. Szóval egy merő hiszti a délutánom. A mai reggeli Petibömbölés után Juju is sírt, és nem akart imádott fogadott nagyijával sem maradni. Ilyen sem volt még, nem tudta megvigasztalni Lencsi néni, az ajtóban mutogatta a kabátját, és hüppögve várt. Ma egész nap le sem tudtam vakarni magamról. Beugrott anyum, és hozzá sem akart menni. Amikor elmentem wc-re az ajtóban várta, hogy kijöjjek és közben szemmel tartotta a Nagyit…

 

Egész héten vártam, hogy mikor javul a helyzet, de csak egyre rosszabb. Juju egyre kimerültebb, és hisztisebb. Ráadásul Peti még egyszer megebédel itthon. Kikérdeztem az óvó nénit, ott is eszik rendesen, és nem az adaggal van baj. A reggelit és az uzsonnát viszont nem hajlandó megenni. Úgyhogy ma délután –miközben próbáltam Jujut lenyomni- döntést hoztam. Lemondom az ebédet. Úgyis főzök minden nap. Így legalább nem kidobott pénz az ebédbefizetés, és Juju napja is jobban alakul….

Ha rossz döntés, még mindig befizethetem novemberre.

 

Hát ez zajlik itt nálunk, a Zalaegerszeg utcában… Jövő héten újra mesélek