Mikulásra

2006 december 6. | Szerző:

 Immár történelem…:-))) Négy éve írtam ezt a levelet akkor friss barátnőmnek, akit utolért a Sors és a sógornőm lett. ;-)))) Mint kiderült, ő elmentegette az írásaimat…


2002.12.06.


 


Szia Lizy!


 


Ma éjszaka nagyon nyugtalanul aludtam. Többször felébredtem, még arra is, hogy az ablak felé learaszoltam az ágyról…


 


Reggel a szokásosnál is többször /5*/ szundiztattam fáradt telefonomat, de be kell, hogy valljam már eleve úgy állítom be az utóbbi napokban az ébresztést, hogy belekalkulálom a szundit is…


 


Zuhanyzás közben, félkómásan /ilyenkor csukott szemmel térdelek a kádban (természetesen  hajnali időpontra való tekintettel ilyenkor nem a tükör feletti szpotlámpát, hanem a sokkal gyengébb ajtó feletti lámpát kapcsolom fel) és próbálok magamhoz térni és közben arra koncentrálok, hogy még azelőtt sikerüljön lemosni magamról a habot, hogy kifogy a bojlerből a víz…/ azon elmélkedtem miért aludhattam rosszul…


 


És akkor bevillant!


 


Nálam bulizott a Mikulás a Manókkal…


Nem voltak ott sokáig, mert csak megpihentek a fárasztó ajándékosztás közben.


Ezalatt forralt bort iszogattak és sült almát ettek mogyoróval.


Tudod hogyan jutottak be hozzám?


A kandallómon keresztül! És ott készítették a forralt bort is és ott sütögették az almát. Ezalatt a rénszarvasok állva aludtak a gangomon de közben fél füllel a zajokat figyelték, nehogy valaki meglovasítsa a puttonyt / Ez a XXI. Század…/


 


Pihenés közben a Mikulás és a Manók a December Szelleméről beszélgettek.


Itt vetném közbe az öltözékük leírását.


A Mikulás egy nagyon magas mackós típusú öregúr volt. Nem volt hordóhasa, mint sok képen és szemüvege sem / képzeld, hogy állandóan bepárásodna ahogy ki-be közlekedik a kéményeken /.


Borvörös nadrág volt rajta és fekete csizma, amit levett a kandallóból áradó meleg miatt. Ugyanígy levette a borvörös sipkáját és a kabátját is ami combközépig ért és egy vastag bőröv volt a derekán. És képzeld ahogy levette ezeket a ruhákat látom, hogy nem prém van a szegélyén, hanem hópelyhek sokasága! Ezek lassan elkezdtek olvadozni és a Mikulás mintha otthon lenne /!!!/ kiment a felmosófáért és feltörölte!


Az arca nagyon vidám volt. Nem voltak borvirágok az orrán és az orcáján / szintén divatos ábrázolás /, csak nevetőráncok voltak a szeme körül és a szeme… vakító kék volt és rengeteg tudás és még több szeretet csillogott benne. Valódi hófehér jólápolt, enyhén göndör bajusza és szakálla volt. A haja is hófehér és hullámos volt és egy kicsit hosszú /biztos azért, hogy amikor suhannak az égen a rénszarvasok a csípős hideg le ne fagyassza a fülét…/.


 


A manók kb. combközépig értek a Mikulásnak. Négyen voltak, két fiú és két lány. Hasonlítottak egymásra, de nem tudom, hogy testvérek voltak e. Mindegyiknek hollófekete haja volt, a fiúknak apródfrizurája, a lányoknak frufruja és derékig érő hajfonata, a végén valódi cseresznyékkel voltak összefogva.


A ruhájuk szintén bársonyból volt, de teljesen mohazöld színű. Mindannyikon nadrág volt, de a lányok kabátkáján volt kapucni is és több díszes rojttal rendelkezett mint a fiúké.


 


„Én azt szeretem a decemberben, – kezdte a Mikulás – hogy ilyenkor érik be a gyümölcse annak amire egész évben várunk…


A gyerekek igyekeznek betartani a tavalyi ígéreteiket… a felnőttek pedig elméláznak a gyermekkori emlékeiken és elmesélik a csemetéiknek, valamit elmennek és bevásárolnak minden vackot a boltokban amire azt gondolják, hogy akármilyen köze lehet hozzám…”


„Én azt szeretem a decemberben, – szólt az egyik Lánymanó- hogy a gyerekek minden izgalma és várakozása a Manóvárosba érkezik meg apró mosolygó hópelyhek formájában amelyek táncra perdülve szállonganak az utcákon és mindenkinek megcsiklandozzák az orrát. Ilyenkor minden évben óriási szabadtéri ünnepségeket rendezünk, és megünnepeljük, hogy újabb év telt el és az emberi érzések nem változnak.”


„Na, kedves Manócskák, lassan szedelőzködjünk és osszuk ki a környék ajándékait- a Mikulás ekkor egy óriási pergamentekercset vett elő és elkezdte olvasni- Kolláth Magdi, kedves vendéglátónk, ő lassan már maga is tudja, hogy idén mikulásra egy nagyon jó – ahogy az emberek mondanák- Igazi Barátnőt kap tőlünk. A szomszédban a kislányok azt kapják, hogy a szüleik továbbra is szeretetben és sok nevetéssel nevelik őket, szigorúan de elnézve gyermeki csínytevéseiket. A szomszéd utcában a Józsika ügye sok fejtörést okozott, mert bár igen gazdagok és mindent megadnak neki a szülei, sajnos munkájuk miatt nem sok idejük marad rá. Holnaptól kezdve minden este kap majd Jóéjtpuszit és anyukája egy nagyon rövid mesét olvas neki. Pistike a Zoltán utcában azt kapja, hogy ezentúl nem fogja dobálni a Mári Néni macskáját zöld dióval…”


És így olvasta a Mikulás a listát még hosszan. Én a hálószoba ajtaja mellett kuporogtam és lassan elálmosodtam, úgyhogy úgy döntöttem óvatosan visszabújok az ágyikómba. Ekkor vettem észre, hogy kicsi vagyok! A kedvenc gyerekkori bokáig érő / királykisaszony / virágos flanelhálóingem volt rajtam és ahogy a fejemhez értem éreztem, hogy a bojtos /Királykisasszonyhaj / piros sapkám van a fejemen…


 


Legközelebb reggel tértem / bár nehezen / magamhoz.


 


Zuhanyzás után még mindig a csodálatos álmon mosolyogva mentem öltözni… és akkor a nappali padlóján, ott ahol a Mikulás beszélgetett a Manókkal észre vettem egy ici-pici mohazöld rojtocskát…


 

Címkék:

2006 december 3. | Szerző:

 A mellékhelyiség mindig a komoly kérdések helyszíne….


 


Petivel pisilünk…, ő szokás szerint mindenfelé figyel, csak oda nem ahová kellene…


Rászólok, hogy koncentráljon.


Erre ő megkérdezi.


– Anya, neked milyen arcod van?


– Nekem? Anyaarcom. -válaszolom, kissé sután, és tudom, hogy már jön is a következő kérdés.


– És miért van anyaarcod?


– Mert én vagyok az anyukád.


– És miért vagy te az anyukám?


– Mert amikor még angyalka voltál, úgy döntöttél, hogy én legyek az anyukád.


– Nem vagyok angyalka, Noddy vagyok…. -Zárja le a fiam a “vitát”. 😉


Ori, aki végighallgatta a beszélgetést, egy sokkal racionálisabb magyarázatot adott, de ezt a fiúnk már nem is kommentálta…

Címkék:

Ráadásul

2006 november 28. | Szerző:

Mire sikerült bepüfölnöm ezt a bejegyzést, már Noddy kérte, hogy Teca adjon neki túró rudit.


:-))))


 


Amíg Strapa rendőr haza nem ér a munkából ő felment vonatozni egyedül. Azért ment fel, nehogy Vakkancs szétszedje a síneket.


 


Ha már így alakult engedtem a kísértésnek és becsempésztem a lejátszóba egy kis hegedűzenét…


Címkék:

Mazsola és Tádé

2006 november 28. | Szerző:

 Avagy nem megyünk messze a Futrinka utcától…


Tádé pár hete álldogál. Akár kell akár nem, ő mindenhol feláll, és körülnéz, hogy mit lehetne levenni, vagy legalább leverni, vagy ha minden kötél szakad, egy kicsit lehuzigálni.


Mazsola ezt eleinte furcsállta, hisz így már hiába húzódik fel a kanapéra,   vagy ül a kisasztalhoz, Tádé már ott is tud nyúlkálni. Sőt, rombolni. Tádé ugyanis élénk érdeklődést mutat Mazsola minden tevékenysége iránt, tehát ahol ő megjelenik ott legobácsi legomotoron, vonat sínen nem marad….:)


Áll a mi Tádénk, fülig ér a szája és a lábai egyre biztosabbak. Már nem kezd el bömbölni, hogy valaki jöjjön és segítsen neki leülni, hanem szépen letérdel és lecsücsül. Ha nagyon koncentrál, akkor már nem is kell annyira kapaszkodnia, vagy ha kicsit messzebb vannak az izgalmas dolgok, már odébb tud sasszézni.


 


Egy a lényeg, nem szabad szem elől téveszteni Mazsolát! Ahol ő van az események ott zajlanak.


Ahol ő van, ott csörgedezik az a gyönyörű fehér porcelán, ahonnan Manócska őt állandóan távol tartja. Ott lehet tapicskálni abba, furcsa barnás kencébe, amit Manócska „Jajjjjj-neee-a-májkrémeskenyéééééééér!!!!!”-nek hívott.


 


Mazsola mindig figyelmes, és nem hagyja, hogy Tádé ellustálkodja a napot. Ha netalántán Manócska és Varjú Bácsi ágyában találja, rögtön az arcába kiabálja, hogy „éééééébesztőőőőő”.


 


Szóval Mazsola és Tádé mindig egy ugyanazon a négyzetméteren keresendő…


Így történt ez azon a borongós kedd délutánon is amikor a ködszitálás miatt be voltunk szorulva a lakásba. A tévében mese volt, a földön a lakásban megtalálható összes játék szétszórva.


 


Mazsola a lépcsőn kácsongott, és miközben marhára unatkozott és nyafogott a lábait ide oda lóbálta. Így eshetett meg az, hogy bár ebben a lakásban minden gyerekbiztos /fel van fúrva a falra, vagy tornádóbiztosan áll a lábán/, a hangfal felborult. Tádé meg alatta volt. Persze nem olyan kis műanyag ma kapható hangfalról van szó… hanem amolyan régi, nagydarab, bútorlap-vázzal rendelkező orion hangfalról.


Tádé pont Mazsola mellett álldigált, a kisasztalba kapaszkodva. Szerencsére csak egy kézzel kapaszkodott.


Manócska -eltérően a klasszikus Bálint Ágnes által „előírt” viselkedésformától- borzasztóan elkezdett kiabálni, úgyhogy pillanatokon belül két üvöltő gyereket kellett nyugtatnia –önmagán kívül…


 


Rekordgyorsasággal öltöztünk, és szirénázva robogtunk a gyerekkórházba. A sziréna Juju volt. Indulás előtt telefonáltam Varjú Bácsinak, hogy dobjon el mindent, ami a kezében van, a sebészeten találkozunk.


Útközben Mazsolát leginkább az érdekelte, hogy őt is megvizsgálják e, vagy csak a széken kell ülnie, és hogy fogjam a kezét, mert ráborította a hangfalat Jujura. A kórházban kiderült, hogy nem jó helyre mentem, már ügyeleti idő van… Eddigre Varjú Bácsi is befutott –repülnie kellett. Kocsiba be, pár utcával odébb kellett csak mennünk.


Itt perceken belül volt orvos, aki már küldött is bennünket a röntgenre, majd sínbe tette Tádé ujját.


 


Este én még csak magamhoz sem tértem, és a délutáni jeleneteket vetítgettem magam elé, mikor Mazsolának és Tádénak már csak történelem volt az egész. Tádé a bubás kezével ugyanúgy tudott közlekedni mint eddig, Mazsola pedig a nagyszülőknek dicsekedett, hogy „ráborult a hangfal Tádéra, és mentünk a kórházba”….


Címkék:

A naptár

2006 november 28. | Szerző:

 


Idén harmadik éve, hogy elhatározom, hogy megcsinálom. Meg én!!!


Idén harmadik éve, hogy válogatok, latolgatok, szerkesztgetek.


 


Idén harmadik éve, hogy letöltök és utána itt ülök hajnalig… 


 


 


Idén sikerülni fog. És kész. És nincs mese.


Címkék:

Futrinka utca Kispesten

2006 november 13. | Szerző:

 


 


 


Róka minden reggel elmegy dolgozni. Buksi otthon marad Cicamicával és Rókicával.


Buksi ölbe veszi Rókicát, és Cicamicával együtt integetnek Rókának, és nézik, hogy hogyan megy a rázósbuszhoz.


Ezután Buksi csinál macikávét és felnőttkávét. Megkérdezi Cicamicát, hogy mit enne reggelire, majd együtt leülnek. Attól függően, hogy Rókica mennyire éhes, vagy szopizik, vagy a földön mászkál. Ő még nem iszik kávét, mert kicsi.


Reggeli után Cicamica mesét néz, Buksi pedig ebédet főz. Rókica ilyenkor már nagyon fáradt és rövidebb, hosszabb nyüglődés után alszik egyet. Ha az ebéd elkészült, Buksi vagy elül egy kicsit olvasni, vagy további házimunkákat végez. Cicamica sokszor segíteni szokott, sőt, van, hogy Rókica is beáll, mert Cicamica instruálja, hogy mit hogyan kell csinálni.


Munka és játék közben Cicamica sokszor szokta kérdezni Buksit, hogy beütötte e, az orrát, mert ha fáj akkor ő hozza a „tatajót” és magához öleli, hogy megvigasztalja.


Ebéd előtt még Buksi kiviszi „levegőzni” Cicamicát és Rókicát, vagy ha van valami elintéznivaló beülnek az autóba és együtt elvégzik. Ilyenkor Buksi vezet, mert cicamica még kicsi, Rókica pedig nem tud járni, és még kisebb. Ha Róka otthon van akkor ő szokott vezetni, mert Róka a legnagyobb és mindent tud. Ha Buksi valamit nem tud, akkor Cicamica mindig mondja, hogy „Róka tudja, mert Róka mindent tud”.


Ebédelni Cicamica már rendes porcelán tányérból szokott, mert olyan ügyes, hogy nem löki le. Rókica az etetőszékében ül, és kiköpködi amit Buksi próbál neki adni. Buksi is próbál enni, de általában nem tudja befejezni az ebédjét.


Cicamica ebéd után kéri a tatajóját, a csillagos kispárnáját és a ragasztós cumit és megy aludni. Rókica persze nem alszik, csak ha Buksi dünnyög neki, és az ölében tartja. Délután együtt várják, hogy a Róka hazajöjjön, és végre jót játszhassanak.


Este együtt az egész kis csapat. Már csak az zavarhat be, ha Cicamica kijelenti, hogy ő nem is Cicamica, hanem Apa, vagy Juju, vagy építőbácsi, vagy Mazsola…


 


 


Címkék:

Másfél hónapja

2006 november 13. | Szerző:

Már hetek óta csúsznak az oltásaink is, de így nem megyünk a doktor néni szeme elé. Pedig érdekelne, hogy Juju mennyit hízott az elmúlt két hónapban. Az alakja rengeteget változott. Olyan kis kukacka lett. Mindig ott van mindenhol, és feláll, lehúz, kirámol. Majd letottyan a fenekére, és sértődötten kiabál.


Lassan nyolc hónapos, de anyatejen kívül nem igazán óhajt mást megenni. Szívesen megkóstol ezt- azt, sőt, ha engedjük kibontakozni, nagy örömmel bármit képes felkenni a mikrokörnyezetére, és abból kicsit eszik is… Ebből következik, hogy most már éjjel is eszik, sőt nappal sokkal többet eszik.


Ha valaki szeretné a receptet, hogy hogyan kell két különböző természetű gyereket, két különböző módszerrel „elrontani”, annak üzenem, hogy adja kölcsön nekünk:). Ugyanis már a jólalvó kislányunk sem alszik jól:) Mármint a saját ágyában. Apa, Anya karjaiban, ágyában annál inkább.


Ha valakit érdekel a „módszerünk”:


 


Peti:


Kórházban anyával alvás


Itthon két hétig Anyával, Apával alvás


Ringatva altatás


Első nyikkanásra felvevés


Sírni soha nem hagyás


½  éves kortól, ahányszor éjjel ébred ágyból ki, cicire rá


 


Juju


Kórházban anyával alvás


Itthon kiságyban alvás


Ringatás nélkül, magától elalvás


Csak indokolt esetben kivevés


Sírni hagyás, csak akkor kivevés, ha már tudjuk, hogy úgysem alszik, behergelte magát


Szintén ½ éves korban ismét hagyni, hogy magától aludjon el az ágyában –sírni hagyás


Éjjeli evésekről leszoktatni próbálás- nulla sikerrel


 


Mostanában reggelente négyen ébredünk a szülői ágyban. Hajnalban megjelennek az ágyra-járóink, ki a saját lábán, hangos „szia” kiáltással, ki az Apa karjaiban. A szülői ágy pedig 140*200-as…


 


 


 


Címkék:

II.

2006 október 18. | Szerző:

Ebéd után felkerekedtünk – Juju itthon maradt a Kedvencszomszédasszonnyal- és elmentünk a fogorvos nénihez. Peti nagyon bátran ment be. Aranyosan elbeszélgetett a doktor nénivel, majd az ölemben be is ült a székbe és szépen kitátotta a száját. Sajnos valóban lyukas volt a foga. Mindkét alsó kisőrlője, ráadásul hamarabb is mehettünk volna, mert ezt már tömni kell. Peti, már nem volt annyira vidám, amikor a fogát tisztították /ilyen kicsiknél nem fúrnak/. Az öblítés után közölte, hogy elfordul, és nem nyitja ki a száját, és menjünk haza. Kérte az asszisztens, a fogorvos, és kértem én. Persze hiába. Ekkor megkértem az asszisztenst, hogy a táskámból vegye ki a zöld dobozt, és mutassa meg a Petinek. Petykó meglátta a dobozt, és nemhogy kinyitotta a száját, de még oda is fordult a dokinéni felé. Jövő héten újra megyünk, de ez az állomás arra is érvényes /remélem;)/…
Meg kell hogy mondjam anyaságom csúcspontja volt a mai nap…

Címkék:

Lehet még fokozni…

2006 október 18. | Szerző:

Egy héttel azután, hogy Petykóval befejeztük az antibiotikumot, ismét a dokinéninél kötöttünk ki.
Akkor már egy napja lázas volt. A doktor néni, látva a kétségbeesettségemet “megnyugtatott”, hogy majdnem minden kis betegét visszaviszik, ugyanis az egészségessé nyilvánítás után is visszaesnek, és általában a torkuk a gond. Megnézte mindét gyerkőt, majd abban maradtunk, hogy mivel csak picit piros a torkuk, C-vitamin, orrcsepp, és szükség szerint lázcsillapítás. Pety láza, ha csillapítottam lement, ha nem, felszökött. Másnap este nem vittem vissza, majd késő este alig tudtuk lenyomni a lázát. Harmadnap ismét ott ültünk a betegrendelésen. Második antibiotikum-kúra… Nagyon fel voltam dobódva. Pláne, hogy ahogy a fiam torkát nézte a doktor néni, úgy látta, hogy lyukas a foga… Valamint figyelmeztetett, hogy ha nem javul a gyerek, gégészet…Igazi örömmámor ugye? Jujunknál nem talált semmit, ez megnyugtató volt.
Peti két nap múlva elkezdett javulni. Eljött hozzánk a Kálimami, hiszen ez az ő hétvégéje volt, úgyhogy a kis betegünk angyalka volt egész hétvégén. Ráadásul, most már nem csak útépítőbácsi, hanem cicamica is. Úgy ebédel, és úgy bilizik, mint az útépítőbácsik /akik erős utakat építenek, amin a busz is tud menni, és van billentős autójuk, és nagyon hangosak/, és úgy üldögél csendesen és nézi a vonatos könyvet /Brio vasutas katalógus/, úgy mos szépen kezet, arcot, mint egy cicamica. Egész hétvégén a fogszuvasodáson agyaltam, beszélgettem más anyukákkal, és elkezdtem reménykedni, hogy nem is szuvasodás…
Hétfőn megérdeklődtem a védőnéninktől, hogy hova vigyem fogorvoshoz a fiam. Ő a gyerek szakrendelést ajánlotta, hogy ott egy nagyon alapos és nagyon aranyos doktor néni van.
Kedden este már közel voltam a sokkos állapothoz, hogy mi lesz szerdán a fogorvosnál. Rájöttem, hogy ha Peti kitalálja, hogy nem nyitja ki a száját -négygyerkős barátunk mesélte, hogy a nagylányukkal hetekig jártak a fogorvoshoz, aki mindig szépen kérte a kislányt, hogy nyissa ki a száját, de ő nem volt hajlandó…- akkor nem is fogja. Ki kell találni valami hathatós eszközt, amivel lehet motiválni. Tart még a vonatmánia, Juju, amikor megszületett, egy “tecsós” fa vonatkészletet hozott, és ez a játék, amivel nap mint nap játszik a fiúnk. Este Juju letevése után még kirobogtam a “kékbe” /ahogy azt említett fiatalember hívja, erről jut eszembe: múltkor mondta a Nagyinak: Tudod Nagyi, a “bumbum” az az “interpár” :-)))) /ott ugyanis bummal csukódik a raktárajtó ;)// , hogy vásároljak valamit, amivel megvesztegethető a fiam… Üres volt a játékosztály, nagy nehezen találtam egy vasútállomást. Otthon Ori összerakta, és kicsit tologattuk mi is a vonatot, majd siettünk lefeküdni.
Ultrapocsék éjszakánk volt. Juju belázasodott ismét, és nagyon sírt. A rendelési idő előtt ott voltunk az orvosnál, és már előre láttam a sorsom… -azt hittem…Váratlanul ért, hogy a hányós kislányunk füles is. Mivel abszolút biztos volt a doktor néni a dolgában, nem is kellett még a fülészetet is meglátogatnom, kaptuk az újabb antibiotikumot…

Címkék:

Döbbenet

2006 október 7. | Szerző:

Az előző bejegyzést több napig írtam… Ugyanis kaptam egy telefont írás közben a Kedvencszomszédasszonyomtól…

Elnézést kért, hogy hív -alvásidő volt-, de nem tud elmenni a velük történt események felett, és beszélnünk kell. /előttünk az ő gyerekei voltak betegek, tehát már bő hete nem találkoztunk személyesen/
Aznap /szerdán/ ellopták Máté gokartját a játszótéren.
A játszótéren ahol mindannyian ismerjük egymást. Ha név szerint nem is, de úgy, hogy ki kinek az anyukája azt tudjuk. Ismerjük egymás gyerekeinek a heppjeit. És legfőképpen ismerjük, ha valakinek különleges játéka van.
A játszótéren a gyerekekre, és nem a játékokra figyelünk. Megesik, hogy eltűnik egy- egy homokozó-eszköz, de ezt mindenki fogyóeszköznek tartja. Pláne, hogy manapság lehet kapni kb. 10 féle homokozócuccot. Ilyenkor az ember fogja, és a 10 sárga kislapát közül megkeresi azt amelyiken a saját gyerekének a monogramja virít.
A különleges játékok rendszerint járgányok szoktak lenni. Kismotorja mindenkinek van, de előfordul olyan tricikli is aminek van csomagtartója, és két ülése /tesónak/, ráadásul zenél…:) /fullextrás, hisz tolókar is van rajta, hogy anya is tolhassa ;)/ Mindenféle biciklik, kisautók…
Szépen ott “elhagyva” ahol kis gazdáik letették őket, amikor megérkeztek a játszótérre, vagy ahol az letette aki utoljára rajta ült.
Máté ciromsárga gokartja nagyon különleges. Ezt mindenki tudja, hiszen a környék összes ovisa ült már rajta, sőt azok a minimanók is, akik még nem tudják hajtani, hiszen a kormányát így is forgathatják és kiválóan lehet berregni rajta…:)
Felnőtt szemmel is különleges járgány. Egy régi roncsból újította fel Rita. Csak a váza eredeti -az volt csak használható-. Jó nagy fa ülőkéje van, acélkék párnázott huzattal. A váz és az ülés kereke citromsárgára van festve. Az elejére kis kosárka van szerelve, hogy az útközben talált kincseket legyen hol elhelyezni. Az ülés aljára két vastag kipufogó van szerelve gumicsőből :)))) Különleges ismertetőjegye, hogy az elején a műanyag kosárka meg van repedve, mert tavaly ősszel gesztenyegyűjtés közben Máté nekihajtott egy Opel Kadett kerekének.
Szóval ez a gokart szerdán a csúszka mellett várta, hogy Máté befejezze a mogyorógyűjtést, majd a csúszdázást, hintázást, mászókázást. Késő volt már -dél elmúlt-, a gyerekek lassan hazaszállingóztak a szüleikkel, csak Mátéék és két nagyfiú játszott még a téren. Rita kiadta a parancsot, a hazaindulásra. Nóri és Máté, ahogy ilyenkor kell, még kikönyörgött egy pár “utolsó” csúszást, mászást…
Aztán indulni akartak, de a gokart sehol sem volt… Apájuk épp otthon volt, úgyhogy odahívták. Mire odaért, ők már körbenéztek mindent, sőt a tér mellett dolgozó útépítő bácsiktól azt is megtudták, hogy két 10-12 év körüli fiú tolt egy ilyen gokartot…
Nórimátéapuka autóval jött és aprólékosan végignézték az egész környéket. Végigkérdezgették a járókelőket. Este kiplakátolták a környező utcákat…
Máté aznap este már kérdezgette anyukáját, hogy mikor mennek a nagyfiúkhoz a gokartért. Másnap már rá kellett jönnie, hogy eljött az életében az, hogy az anyukája valamit nem tud megoldani…
Azt hiszem minden anya ettől retteg legjobban.
És minden erkölcsös ember ettől lesz szomorú és ettől támadnak vérszomjas gondolatai… hogy nem képes felfogni, és elfogadni azt, hogy vannak emberek, sőt gyerekek, akik csak úgy elvesznek… és elvisznek…
És itt nem az anyagi, hanem legfőképp a lelki károkról van szó…

Címkék:

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!